Ukrajna


A Szovjetunió felbomlása óta, Ukrajna pocsékul teljesít a kontinenstornán. 1960-ban ugyan megnyerték az Európa-bajnokságot – természetesen, a szovjet együttes tagjaként –, ám önálló államként mindössze kétszer tudták kvalifikálni magukat, ráadásul sem 2012-ben, sem 2016-ban nem élték túl a csoportkört. Sőt, hat meccsen mindössze egy győzelmet kapartak össze. Ezek után nem meglepő, hogy nincsenek magas elvárások a csapattal szemben…
Ugyanakkor, a selejtezők során igencsak jól muzsikált a válogatott, amely megnyerte az A-csoportot, Portugália és Szerbia legjobbjai előtt, veretlenül lehozva mind a tíz mérkőzésüket. Azóta viszont nem jönnek az eredmények: Franciaország 7-1 arányban múlta felül őket egy barátságos találkozón, míg Finnország és Kazahsztán ellen is csak 1-1-es döntetlenre futotta. A szövetségi kapitánynak, Andrij Sevcsenkónak össze kell kapnia a csapatát, illetve meg kell találnia a megfelelő felállást: a korábbi kiváló csatár, ugyanis még nem döntött a 4-3-3-as és a 4-1-4-1-es formáció között.
Biztosak lehetünk benne, hogy a csapat elsőszámú középcsatára – a selejtezők során négy gólt szerző – Roman Jaremcsuk lesz, de Ruszlan Malinovszkij és Junior Moraes is beszállhatnak a támadásépítésbe. Sevcsenko együttese a nemzetközi szinten rutinosnak számító futballisták játékából is sokat profitálhat, nem véletlenül került be a keretbe Andrij Jarmolenko, Tarasz Sztyepanenko és Szerhij Szidorcsuk triója.
Érdemes lesz még odafigyelni a friss Premier League-győztes Olekszandr Zincsenko játékára, aki – Roman Jaremcsukkal karöltve – a keret legjobb formában lévő futballistája. Az biztos, hogy mindkettőjük remek teljesítményére szükség lesz a C-csoport nagyágyúi, Hollandia és Ausztria legjobbjai ellen.
Ukrajna június 13-án vág bele az Európa-bajnokság küzdelmeibe, méghozzá Amszterdamban, Hollandia ellen. Ezt követi az újonc Észak-Macedónia elleni találkozó Bukarestben, majd Ausztria nemzeti csapatával is román fővárosban mérkőznek meg az ukránok, így aligha meglepő, hogy a válogatott bázisa is itt kap majd helyet. Amennyiben Sevcsenko legénysége a C-csoport második helyén végez, Olaszország várhat rá a legjobb 16 között – ám az előző szereplések ismeretében, korai még ennyire előreszaladni…

Név
Klub
Heorhiy Bushchan
![]()
Dynamo Kyiv
Andriy Pyatov (c)
![]()
Shakhtar Donetsk
Anatoliy Trubin
![]()
Shakhtar Donetsk
Név
Klub
Eduard Sobol
![]()
Club Brugge
Serhiy Kryvtsov
![]()
Shakhtar Donetsk
Illya Zabarnyi
![]()
Dynamo Kyiv
Vitaliy Mykolenko
![]()
Club Brugge
Oleksandr Zinchenko
![]()
Manchester City
Oleksandr Karavayev
![]()
Dynamo Kyiv
Mykola Matviyenko
![]()
Shakhtar Donetsk
Oleksandr Tymchyk
![]()
Dynamo Kyiv
Denys Popov
![]()
Dynamo Kyiv
Név
Klub
Heorhiy Sudakov
![]()
Shakhtar Donetsk
Serhiy Sydorchuk
![]()
Dynamo Kyiv
Taras Stepanenko
![]()
Shakhtar Donetsk
Ruslan Malinovskyi
![]()
Atalanta
Mykola Shaparenko
![]()
Dynamo Kyiv
Marlos
![]()
Shakhtar Donetsk
Yevhenii Makarenko
![]()
Kortrijk
Név
Klub
Andriy Yarmolenko
![]()
West Ham United
Roman Yaremchuk
![]()
Gent
Artem Besyedin
![]()
Dynamo Kyiv
Oleksandr Zubkov
![]()
Ferencváros
Artem Dovbyk
![]()
Dnipro-1
© 2025 Unibet Euro HU.
© 2025 Unibet Euro HU.