Estadio de La Cartuja, Seville, Spanyolország

A spanyol szervezőknek gyorsan kellett dönteniük, miután kiderült, hogy – a koronavírus-járvány miatti intézkedések okán – a bilbaói San Mamés Stadion lekerült az Európa-bajnokság helyszíneinek listájáról. Rövid mérlegelés és keresgélés után a sevillai La Cartuja Stadionra esett a választásuk.

A Sevilla északi részén fekvő létesítmény viszonylag új, 1999-ben épült az atlétikai világbajnokságra, azonban a város élvonalbeli csapatai közül, sem a Sevilla, sem a Real Betis nem itt játssza a hazai mérkőzéseit. Vagyis hiába a 60 ezer fős befogadóképesség, a La Cartuja Stadion az ország egyik – méltatlanul – elfeledett arénája.

Előnye azonban, hogy elhelyezkedése és méretei révén, jelentősen megkönnyíti a szurkolók közti távolságtartást, ráadásul már a spanyol válogatott is megtartotta benne az Európa-bajnokság előtti főpróbát. A Vörös Fúria eddig hat mérkőzést játszott a stadionban, legutóbb a Koszovó ellen 3-1-re megnyert Nemzetek Ligája-találkozón futballoztak Andalúziában Luis Enrique tanítványai. Az összecsapáson az UEFA döntnökei is megjelentek, akik elégedettek voltak a létesítménnyel, amely ezáltal az Európa-bajnokság egyik helyszínévé avanzsált.

Az aréna legnagyobb problémája a futópálya, hiszen így a nézők igencsak messze vannak a játéktértől, ami – még teltház esetén is – a hangulat rovására mehet. A Celtic szurkolói tudnának erről mesélni, a 2003-as UEFA-kupa döntő és az FC Porto ellen elszenvedett vereség kapcsán. Persze, arra kevés az esély, hogy a skótok visszatérnek korábbi tragédiájuk színhelyére a kontinenstornán…

A La Cartuja Stadion lesz a helyszíne a spanyol válogatott mindhárom csoportkörbeli találkozójának: a Vörös Fúria június 14-én, Svédország ellen kezdi meg a szereplését, majd Lengyelország és Szlovákia gárdája érkezik Sevillába. Az E-csoport tagjaira egyébiránt hosszú repülőutak várnak, hiszen a többi mérkőzést Szentpéterváron rendezik.

Az UEFA egy nyolcaddöntős összecsapást szánt Bilbao városának, ezt a jogot pedig Andalúzia székhelye ugyancsak megkapta a csoportmérkőzések lebonyolítása mellett. A B-jelű négyes győztese találkozik az A-, D-, E-, F-csoportok valamelyikének harmadik helyezettjével a legjobb 16 között, a La Cartuja Stadionban. Ez akár azt is jelentheti, hogy Spanyolország az első négy találkozóját hazai pályán játszhatja le a kontinenstornán. Reálisabban szemlélve a helyzetet: Belgium válogatottja mérkőzhet meg Törökország, Skócia vagy Portugália legjobbjaival.