Összesen négy mérkőzést rendeznek a Johan Cruyff Arénában a 2021-es Európa-bajnokság során. Az amszterdami stadion, amely az Ajax és a holland válogatott hazai pályájaként is funkcionál, a 2000-es kontinenstorna után most ismét vendégül látja Európa krémjét.
A létesítmény megtervezése egy évtizedet vett igénybe, végül 1996-ra készült el: az eredeti projekt szerint, az 1992-es amszterdami olimpiára épült volna meg, méghozzá futópályával, ám végül Barcelona városa nyerte el az ötkarikás játékok rendezésének jogát. Azonban az Ajaxnak szüksége volt egy új stadionra, így 140 millió euró ráfordításával megépítették az arénát, amely behúzható tetővel és 55500 férőhellyel rendelkezik.
Koncertek esetében, utóbbi szám egészen 71 ezerig kúszik fel: Tina Turner, Michael Jackson, a Rolling Stones és David Bowie is fellépett itt az évek során.
2000-ben, Hollandia és Belgium közösen rendezték meg az Európa-bajnokságot: az – akkori nevén – Amszterdam ArenA pedig három csoportmérkőzés, valamint egy-egy negyed- és elődöntő helyszínéül szolgált. Utóbbi mérkőzésen Hollandia tizenegyesekkel alulmaradt Olaszországgal szemben, nem meglepő tehát, hogy az Oranje 50 ezer szurkolója szomorúan hagyta el a stadiont… A kontinenstornán kívül, az 1998-as Bajnokok
Ligája döntőt, illetve a 2013-as Európa Liga finálét is itt játszották.

Az aréna Johan Cruyff nevét viseli, az Ajax és a holland válogatott történetének legjobb játékosáét, aki 2016-ban hunyt el. Az Európa-bajnokság során, Hollandia mindhárom csoportmérkőzését hazai közönség előtt játszhatja majd a C-csoportban, míg a legjobb 16 között, az A- és a B-jelű négyes második helyezettjei mérkőznek meg egymással Amszterdamban.
Hollandia és Ukrajna összecsapása lesz az első Eb-mérkőzés a stadionban, június 13-án: az Oranje még soha nem kapott ki az ukrán nemzeti csapattól, és egyértelműen a legesélyesebbnek számít a csoportgyőzelemre. A holland válogatottnak tehát nem kell utazgatnia a kontinenstorna első szakaszában – kivéve a szálláshelyükre, amely Zeistben lesz.
Az UEFA elképzelései szerint, meccsenként minimum 12 ezer néző helyet foglalhat majd a Johan Cruyff Aréna lelátóin. Persze, ez a szám – a koronavírus-járvány miatti intézkedések enyhülésével – még változhat, ám a holland szervezők egyelőre viszonylag kevés szurkolóval számolnak.