Olimpiai Stadion, Róma, Olaszország

Kevés arénának van olyan gazdag történelme, mint a római Olimpiai Stadionnak, amely a 2021-es Európa-bajnokság nyitómeccsén kívül, további három találkozó színhelyéül szolgál majd. 1932-ben adták át a Stadio dei Cipressit, amelyet az Olimpiai Stadion elődjének tekinthetünk: az arénát az 1950-es években átalakították, a nézőteret 100 ezer férőhelyesre bővítették, készülve az 1960-as olimpiára.

Az ötkarikás játékok előtt a létesítmény megkapta az Olimpiai Stadion nevet, azóta pedig a világ legrangosabb sporteseményeinek ad otthont. Az Európa-bajnokság és a világbajnokság döntője mellett, atlétika világversenyeket is rendeztek az Örök Város legnagyobb stadionjában, amely 1968-ban és 1980-ban a kontinenstorna, míg 1990-ben a világbajnokság fináléjának adott otthont, nem is beszélve a négy Bajnokok Ligája döntőről. 2007-ben – a 2009-es BL-döntőre készülve – komoly ráncfelvarráson esett át az aréna, elnyerve ezzel az UEFA „Elit” besorolását.

Az Olimpiai Stadion leghíresebb részei a Curva Sud (déli kanyar) és a Curva Nord (északi kanyar), amelyek az AS Roma és az SS Lazio ultráinak fenntartott szektorok. Az olasz főváros két rivális csapata 1953 óta használja közösen a létesítményt, ám néha vendégelőadók is érkeznek az arénába: Elton John, Tina Turner, Madonna, George Michael és Beyoncé is fellépett már itt, valamint az olasz rögbiválogatott hazai mérkőzéseire is az Olimpiai Stadion gyepén kerül sor.

Az idei Európa-bajnokságon négy mérkőzést rendeznek a 70 ezer férőhelyes létesítményben: Olaszország nemzeti csapata az A-csoport összecsapásai során végig élvezheti a hazai pálya előnyét, ráadásul az Azzurri játssza a kontinenstorna nyitómeccsét, Törökország ellen, június 11-én. Ezután Olaszország válogatottja Wales és Svájc legjobbjaival találkozik, míg az Olimpiai Stadion közönsége egy negyeddöntőnek is szemtanúja lehet, amely akár Anglia és Spanyolország küzdelmét is hozhatja.

Az olasz hatóságok és az UEFA megegyezése szerint, a létesítmény teljes befogadóképességének 25 százaléka, azaz 17500 néző lehet majd jelen az Olimpiai Stadionban tartott mérkőzéseken. A szervezők azonban reménykednek benne, hogy a torna előrehaladtával egyre több szurkoló lehet majd ott a római aréna lelátóin