2021-es labdarúgó-Európa-bajnokság – Portugália válogatottja

Az előző Európa-bajnokság győztesére, Portugália válogatottjára a „Halálcsoport”, azaz Németország és Franciaország válogatottja vár a címvédés felé vezető út első lépéseként. Öt évvel ezelőtt, Portugália a házigazda Franciaország együttesét győzte le a kontinenstorna fináléjában, méghozzá esélytelenebb gárdaként érkezve a döntőbe.
Ami a csapat esélyeit illeti, a Les Bleus ellen ismét nem a portugálok a favoritok, a Nationalelf ellenében viszont igen, tekintve Joachim Löw csapatának hullámzó teljesítményét. Portugália tehát továbbjuthat az F-jelű kvartettből, amellyel folytatná remek sorozatát: nevezetesen, hogy minden Európa-bajnokságon túlélte a csapat a csoportkört, hét alkalommal jutott legalább a negyeddöntőig, háromszor az elődöntőig, 2004-ben ezüstérmet nyertek, 2016-ban pedig a kontinens bajnokai lettek.
A portugál keret hemzseg a sztároktól, ám az Eb-selejtezők során ez nem igazán látszott… Az Ukrajna és Szerbia ellen elért döntetlen után riadót fújtak Lisszabonban, amelynek hatására a csapat megrázta magát és elcsípte a csoport második helyét, az első pozíció viszont a Kijevben három pontot gyűjtő ukránoké lett. Andrij Sevcsenko legénységét azonban egy dologban megelőzték a portugálok: 22 gólt szerezve, ők lettek a csoport legeredményesebb válogatottja.
A 4-3-3-as hadrend számít a gárda alapfelállásnak, amely formáció támadásban nagyon hatékony, védekezésben viszont kevésbé állja meg a helyét. A középpálya támadó szekciójában túlkínálat van világklasszis játékosokból, ahogy a csatársor is bombaerős, a védelem azonban már közel sem ennyire acélos. Nem meglepő tehát, hogy Portugália általában előre menekül, rengeteg gólhelyzetet alakít ki, ám sok találatot is kap, mint azt láthattuk a Szerbia elleni 2-2 alkalmával. A szövetségi kapitánynak muszáj lesz orvosolnia ezt a problémát, amennyiben fel akarja venni a versenyt Franciaország és Németország legjobbjaival.
A portugál válogatott szerencséje, hogy lesz ideje akklimatizálódni a kontinenstornán, hiszen Magyarország csapata ellen kezdi meg szereplését: ha nyernek, akkor már csak egy pontot kell szerezniük a német és a francia nemzeti tizenegyek ellen, hogy meglegyen a hőn áhított továbbjutás. Portugália két meccset Budapesten, egyet pedig Münchenben játszik, így nem csoda, hogy a csapat bázisa Magyarországon lesz majd, elkerülve ezzel a hosszú repülőutakat.
Ha a portugál válogatott – az esélyeknek megfelelően – a kvartett második helyén végez, megeshet, hogy Anglia legjobbjaival találkozik majd a nyolcaddöntőben. A Háromoroszlánosokkal elbántak a déliek a döntő felé vezető úton, 2004-ben – most azonban inkább elkerülnék ezt az összecsapást a torna korai szakaszában.
HELYSZÍN

Meet The Team
KAPUSOK
Név
Klub
Rui Patrício
Wolverhampton Wanderers
Anthony Lopes
Lyon
Rui Silva
Granada
VÉDŐK
Név
Klub
Pepe
Porto
Raphaël Guerreiro
Borussia Dortmund
José Fonte
Lille
Rúben Dias
Manchester City
Nuno Mendes
Sporting CP
Nélson Semedo
Wolverhampton Wanderers
João Cancelo
Manchester City
KÖZÉPPÁLYÁSOK
Név
Klub
João Moutinho
Wolverhampton Wanderers
William Carvalho
Real Betis
Danilo Pereira
Paris Saint-Germain
Bruno Fernandes
Manchester United
Renato Sanches
Lille
Rúben Neves
Wolverhampton Wanderers
Sérgio Oliveira
Porto
João Palhinha
Sporting CP
CSATÁROK
Név
Klub
Cristiano Ronaldo (c)
Juventus
Gonçalo Guedes
Valencia
André Silva
Eintracht Frankfurt
Bernardo Silva
Manchester City
Rafa Silva
Benfica
Pedro Gonçalves
Sporting CP
Diogo Jota
Liverpool
João Félix
Atlético Madrid