2021-es labdarúgó-Európa-bajnokság – Finnország válogatottja

Finnország egyike az idei kontinenstornán szereplő azon két csapatnak, akik korábban még soha nem vettek részt az Európa-bajnokság küzdelmeiben. Az északiak 1968-tól kezdve minden selejtezőn ott voltak, ám több mint 50 évet kellett várniuk a kijutásra. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ők lesznek a torna meglepetéscsapata…
Hiába az olyan legendás elődök, mint Sami Hyypia, Jari Litmanen vagy Joonas Kolkka, a válogatott csak az utóbbi években állt össze igazán. Teemu Pukki Finnország legjobb játékosa jelenleg, aki Jari Litmanen 32 gólos válogatottbeli rekordját próbálja megdönteni, ezen a nyáron pedig össze is jöhet neki a csúcstámadás. Pukki mellett, a veterán középpályás, Tim Sparv a csapat másik veteránja, mindketten 2009-ben viselték először a címeres mezt.
Finnország egyenes ágon kvalifikálta magát a 2021-es labdarúgó-Európa-bajnokság csoportkörébe, méghozzá Olaszország, Görögország, Bosznia-Hercegovina, Örményország és Liechtenstein mellől. A J-jelű selejtezőcsoport küzdelmei során a második helyet szerezte meg a finn válogatott, amely minden hazai mérkőzését megnyerte, az Olaszország elleni összecsapást kivéve. Az Azzurri hibátlan mutatóval zárt, ám a csoport mégis Pukki teljesítményétől volt hangos, aki 10 gólt szerzett, Finnország találatainak 62,5 százaléka az ő nevéhez fűződött!
Markku Kanerva szövetségi kapitány az 5-3-2-es hadrendet preferálja, azonban a gyengébb ellenfelekkel szemben, a klasszikus, 4-4-2-es formációt is alkalmazza a tréner. A betonbiztos védelem mellett, a két szárnyvédő, Jukka Raitala és Jere Uronen szerepe is kiemelten fontos: a csapat támadójátéka Pukki köré épül, így nem csoda, hogy ők is a középcsatárt keresik a beadásaikkal, de a középpályáról fellépő Glen Kamara-Robin Lod duó is veszélyes az ellenfél kapujára.
Finnország nagy kalandja az Európa-bajnokság csoportkörében Dánia ellen kezdődik, Koppenhágában, június 12-én. Ezt követi az Oroszország, majd a Belgium elleni mérkőzés, egyaránt Szentpéterváron. Ennek fényében nem csoda, hogy a finnek bázisa utóbbi városban lesz. A csapat szeme előtt egyértelműen Izland öt évvel ezelőtt bemutatott teljesítménye lebeghet pozitív példaként, hiszen a szigetországiak egészen a negyeddöntőig jutottak, közben pedig kiejtették Anglia csapatát is. Ahhoz, hogy Finnország túlélje a csoportkört, legalább egy mérkőzést nyernie kell, erre pedig Oroszország ellen lehet a legjobb esélye – még ha ez igencsak meglepően is hangzik elsőre.
A finnek sorsolása nem éppen könnyű, Dánia és Oroszország ellen is a másik csapat közönsége előtt, az ellenfél hazai pályáján játszanak majd, Belgium pedig ott van az Európa-bajnokság fő esélyesei között, ellenük alighanem a védelemnek kell derekasan helytállnia. Reálisan szemlélve a helyzetet, már egy döntetlen kiharcolása is óriási eredmény lenne bármelyik ellenféllel szemben, ugyanakkor nem szabad elfelejteni: öt évvel ezelőtt, Izland kapcsán is ugyanezt jósolta mindenki… Majd a vikingek kishíján meghódították a kontinenst!
HELYSZÍN

Meet The Team
KAPUSOK
Név
Klub
Lukáš Hrádecký
Bayer Leverkusen
Jesse Joronen
Brescia
Anssi Jaakkola
Bristol Rovers
VÉDŐK
Név
Klub
Paulus Arajuuri
Pafos
Robert Ivanov
Warta Poznań
Jukka Raitala
Minnesota United FC
Jere Uronen
Genk
Thomas Lam
PEC Zwolle
Sauli Väisänen
Chievo
Leo Väisänen
IF Elfsborg
Joona Toivio
BK Häcken
Daniel O’Shaughnessy
HJK
KÖZÉPPÁLYÁSOK
Név
Klub
Glen Kamara
Rangers
Onni Valakari
Pafos
Joni Kauko
Esbjerg
Nikolai Alho
MTK
Tim Sparv (c)
AEL
Pyry Soiri
Esbjerg
Rasmus Schüller
Djurgårdens IF
Fredrik Jensen
FC Augsburg
Robin Lod
Minnesota United FC
Robert Taylor
Brann
CSATÁROK
Név
Klub
Teemu Pukki
Norwich City
Marcus Forss
Brentford
Lassi Lappalainen
CF Montréal
Joel Pohjanpalo
Union Berlin