Dánia

Dánia válogatottja

Tudj meg többet!

Dánia kirobbanó formában kezdheti meg az Európa-bajnokság küzdelmeit, miután Kasper Hjulmand szövetségi kapitány kinevezése alaposan felkavarta az állóvizet, ami hamar megmutatkozott a remek eredményekben. Alighanem a legtöbben alábecsülik az északiakat, de a dánok szolgáltathatják a kontinenstorna egyik legnagyobb meglepetését – megvan bennük a potenciál, hogy akár az egyenes kieséses szakaszban is meglepjék nagyobb nevű ellenfeleiket.

A Christian Eriksen, Thomas Delaney, Kasper Schmeichel és Simon Kjaer nevével fémjelzett keretben rengeteg fiatal tehetség is helyet kapott: Jonas Wind, Joakim Mæhle, Andreas Skov Olsen, valamint Kasper Dolberg klubjaikban és a válogatottban is megmutatták már oroszlánkörmeiket. 

Ennek ellenére, Dánia számára nem ment könnyen a kvalifikáció: a D-csoport második helyén végeztek, Svájc mögött, három ponttal Írország nemzeti csapata előtt. Az írek elleni utolsó csoportmérkőzésen elért 1-1-es döntetlen elég volt a dánoknak, hogy bebiztosítsák az Európa-bajnokságon való részvételt. Összesen hét játékos szerzett egynél több gólt – Eriksen ötöt, Christian Gytkjær pedig négyet – a selejtezők során, ami bizakodásra adhat okot a kontinenstorna előtt.

Hjulmand csapata általában 4-3-3-as formációban futballozik, ám könnyedén átváltanak a 4-2-3-1-es felállásra is, ha a helyzet úgy kívánja. A játékmester, Eriksen a 190 centiméter magas Wind mögött kap helyet, azonban a csapat nem felívelésekkel, sokkal inkább dinamikus, sokpasszos játékkal operál. A cserepadról olyan nevek érkezhetnek a csatársorba, mint Martin Braithwaite, Yussuf Poulsen vagy éppen Kasper Dolberg, a középpályán, duplaszűrőben pedig Pierre-Emile Højbjerg és Delaney gyűjti össze és osztja el a labdákat.

A kapuban a Premier League egyik legjobb hálóőre, a Leicester City portása, Kasper Schmeichel áll, aki a keret legrutinosabb tagja. A csapat legnagyobb gyengesége, hogy nincs egy tapasztalt, klasszis csatáruk, de a balhátvéd poszt is lyukasnak tűnik…

A dán szurkolók bíznak benne, hogy az Európa-bajnokság csoportküzdelmei során, kedvenceik megszerzik a B-jelű kvartett második helyét, Belgium mögött, valamint Finnország és Oroszország előtt. Dánia mindhárom meccsét hazai pályán, Koppenhágában játssza majd, a legjobb 16 között pedig Wales gárdája lehet az ellenfél, Amszterdamban.

Dánia szolgáltatta az Európa-bajnokságok történetének talán legnagyobb meglepetését, amikor 1992-ben, Svédországban megnyerték a tornát, miután 2-0-ra legyőzték Németország csapatát. Azóta, az északiak csak a negyeddöntőig jutottak, 2004-ben, 2008-ban és 2016-ban pedig lemaradtak a kontinensviadalról. 

A hazai pálya előnye, a remek játékosokból álló keret és az új taktikát meghonosító szövetségi kapitány személye, azonban mégis azt mondatják velünk, hogy Dánia az idei Európa-bajnokság sötét lova, egyik titkos esélyese lehet!

Starting XI?

Csapatok

KAPUSOK

Név

Klub

Kasper Schmeichel (c)

Leicester City

Frederik Rønnow

Schalke 04

Jonas Lössl

Midtjylland

VÉDŐK

Név

Klub

Simon Kjær

Milan

Joachim Andersen

Fulham

Joakim Mæhle

Atalanta

Nicolai Boilesen

Copenhagen

Jannik Vestergaard

Southampton

Jens Stryger Larsen

Udinese

Mathias Jørgensen

Copenhagen

Andreas Christensen

Chelsea

KÖZÉPPÁLYÁSOK

Név

Klub

Christian Eriksen

Internazionale

Christian Nørgaard

Brentford

Anders Christiansen

Malmö FF

Mathias Jensen

Brentford

Daniel Wass

Valencia

Pierre-Emile Højbjerg

Tottenham Hotspur

Thomas Delaney

Borussia Dortmund

CSATÁROK

Név

Klub

Yussuf Poulsen

RB Leipzig

Robert Skov

1899 Hoffenheim

Kasper Dolberg

Nice

Andreas Cornelius

Parma

Martin Braithwaite

Barcelona

Mikkel Damsgaard

Sampdoria

Andreas Skov Olsen

Bologna

Jonas Wind

Copenhagen