Csehország válogatottja

Tudtad, hogy Csehország az Európa-bajnokságok történetének egyik legeredményesebb csapata? Ez lesz sorozatban a hetedik alkalom, hogy a cseh válogatott részt vesz a kontinenstornán: a gárda 1996-ban a döntőig jutott, míg 2004-ben az elődöntőben búcsúzott. Ha pedig ideszámítjuk Csehszlovákia korábbi szerepléseit is, 1992 előtt a csapat egészen parádés eredményeket szállított: háromszor jutottak el az elődöntőig, egyszer a második helyen végeztek, míg 1976-ban megnyerték a tornát!
A dicsőséges idők azonban már rég elmúltak… Csehország a legutóbbi három Európa-bajnokságon kétszer is a csoportkörben ragadt, míg a világbajnokságra 2006 óta nem tudta kvalifikálni magát. Öt évvel ezelőtt, Franciaországban a cseh válogatott mindössze egyetlen döntetlent tudott elérni a csoportmérkőzések során.
Az idei Európa-bajnokság sem kecsegtet sok jóval, Jaroslav Silhavy szövetségi kapitány nem kisebb feladatot kapott, minthogy bejusson a legjobb 16 közé, méghozzá Anglia, Horvátország és Skócia testén keresztül. Csehország esélyei igencsak rosszak, annak is köszönhetően, hogy Skócia ellen idegenben, a Hampden Parkban kezdik meg a kontinenstorna küzdelmeit, június 14-én.
Silhavy csapata találkozott már Anglia válogatottjával is: a selejtezők során 2-1 arányban felülmúlták a Háromoroszlánosokat, Zdenek Ondrasek késői góljával. Emellett, Koszovó és Bulgária nemzeti tizenegyét is legyőzték, így Anglia mögött végezve, egyenes úton jutottak ki az Európa-bajnokságra.
A selejtező-csoportban Patrik Schick volt az egyetlen cseh játékos, aki egynél többször (4) talált a kapuba. A Bayer Leverkusen centere idén is folytatja a jó szériáját: a világbajnoki selejtezőkön, Észtország 6-2-es kiütése során is gólt szerzett. Silhavy hadrendjében általában egyedüli csatárként kezd, de akad váltótársa, Michael Krmencik és Matej Vydra személyében. A csapat alapfelállása a 4-1-4-1-es formáció, de a gyengébb ellenfelekkel szemben, a 4-2-3-1-es hadrendet is alkalmazza a cseh válogatott.
A csapat kulcsembere a West Ham United játékosa, Thomas Soucek, aki Thomas Holes mellett szerepel a középpálya tengelyében, de gyakran előrébb is merészkedik. Csehország Achilles-sarka a védelem: Ondrej Kudela és Ondrej Celustka párosa nemzetközi szinten igencsak tapasztalatlannak számít – ketten együtt sem rendelkeznek 35 válogatott mérkőzéssel.
A szurkolók és Silhavy mester is tisztában van vele, hogy a csapat legjobb esélye a D-csoport küzdelmeinek túlélésre az, ha bekerül a legjobb harmadik helyezettek közé. Igaz, ez azt is jelentené, hogy alighanem Belgium válogatottját kellene legyőzniük a legjobb 16 között. Ez jelen pillanatban túlságosan nagy falatnak tűnik a csehek számára.
Starting XI?

Csapatok
KAPUSOK
Név
Klub
Tomáš Vaclík
Sevilla
Aleš Mandous
Sigma Olomouc
Jiří Pavlenka
Werder Bremen
VÉDŐK
Név
Klub
Pavel Kadeřábek
1899 Hoffenheim
Ondřej Čelůstka
Sparta Prague
Jakub Brabec
Viktoria Plzeň
Tomáš Holeš
Slavia Prague
Jan Bořil
Slavia Prague
Aleš Matějů
Brescia
Tomáš Kalas
Bristol City
Vladimír Coufal
West Ham United
David Zima
Slavia Prague
KÖZÉPPÁLYÁSOK
Név
Klub
Antonín Barák
Hellas Verona
Michal Sadílek
Slovan Liberec
Alex Král
Spartak Moscow
Tomáš Souček
West Ham United
Jakub Jankto
Sampdoria
Petr Ševčík
Slavia Prague
Lukáš Masopust
Slavia Prague
Vladimír Darida (c)
Hertha BSC
CSATÁROK
Név
Klub
Patrik Schick
Bayer Leverkusen
Jakub Pešek
Slovan Liberec
Adam Hložek
Sparta Prague
Matěj Vydra
Burnley
Michael Krmenčík
PAOK
Tomáš Pekhart
Legia Warsaw