Oroszország

Albánia férfi válogatott kerete a 2024-es Eb-n

Tudj meg többet!

Ezúttal az albán férfi labdarúgó válogatottal ismerkedünk meg kicsit közelebbről, amely igazi fekete lónak tűnik a 2024-es Eb mezőnyében. Mi, magyarok jól emlékezhetünk Albánia válogatottjára, hiszen még a 2021-es VB-selejtezőben szerepeltünk egy csoportban, amikor oda-vissza kikapott tőlük a Marco Rossi vezette magyar válogatott (1:0 Elbasanban és ismét 1:0 az albánoknak Budapesten). Már akkor is rácsodálkoztak sokan Albánia játékára, azóta pedig még jobban összeállt a többségében Nyugat-Európában légióskodókból álló együttes. A mostani Eb-selejtezők során pedig – Csehországot és Lengyelországot is legyőzve – kiemelkedő teljesítménnyel rukkoltak elő és végeztek végül a csoportjuk élén, aminek köszönhetően történelmük második Eb-szereplésükre készülhetnek. A balkáni ország szövetségi kapitánya, a brazil Sylvinho valósággal mennybe ment. A neheze viszont még csak most jön Albánia számára, hiszen az elképzelhető legkeményebb Eb-csoportba sodorta őket a sors, ahonnan a továbbjutás fantázia tárgyának tűnhet csupán. Jutalomjátékként felfogva azonban nem érheti túl nagy csalódás a csapatot.

Albánia

Albánia még soha nem vett részt VB-n a történelme során, a legközelebb ehhez 2018-ban jártak, amikor a selejtezőcsoportjuk harmadik helyén végeztek Spanyolország és Olaszország mögött. Eb-n eddig egyetlen alkalommal szerepelt az albán csapat; a 2016-os franciaországi kontinenstornán mutatták meg magukat, ahová Gianni De Biasi vezette ki óriási bravúrral a válogatottat. A selejtezőcsoportjukban elért második helyért (amely megszerzéséhez Dániát és Szerbiát is sikerült megelőzni) és az Eb-kvalifikációért Albánia elnöke a Nemzet Becsületrendjével tüntette ki az akkori olasz szövetségi kapitányt és az egész csapatot. Az Eb-n való debütálás nem sikerült rosszul, az albán válogatott 2016. június 19-én megszerezte az első gólját és első győzelmét is egy nagy tornán a Románia elleni, harmadik meccsükön. Előtte Svájctól és Franciaországtól is kikaptak, és a megszerzett 3 pontjukkal nem kerültek be a négy legjobb csoportharmadik közé, így kiestek. A 2020-as Eb-re nem jött össze a kijutás, miután a franciák, törökök és izlandiak mögött mindössze a negyedik helyet szerezték meg a selejtezőcsoportjukban.

Az albán labdarúgás szerény történelemmel rendelkezik ugyan, mégis számos nagy játékost kitermelt az évek során. Valószínűleg minden futballszerető ember tudna mondani legalább egy-két albán játékost, aki megmaradt a fejében. Az egyik ilyen Lorik Cana, a kőkemény védőlegenda, aki 93 válogatottságával a mai napig vezeti az albán örökranglistát. Az 1996-ban visszavonult védő pályafutása során megfordult a Paris Saint-Germain, a Marseille, a Nantes csapataiban, illetve a Sunderlandben, a Galatasarayban és a Lazióban is. Bár a már említett franciák elleni 1996-os Eb-meccsen már az első félidőben összeszedett két sárgalapot, igazi bástyának számított Albánia védelmében. A másik talán legismertebb albán futballista Igli Tare, aki németországi légióskodás után Olaszországban futott be igazán a Brescia, a Bologna és a Lazio csatáraként. A magas szőke játékos 68 alkalommal volt válogatott és számtalanszor volt a csapat kapitánya is.

Kikkel játszik az albán férfi labdarúgó válogatott az Eb-n?

Albánia kapta azt a hálátlan szerepet a 2024-es Eb-n, hogy együtt szerepelhet Spanyolországgal, Olaszországgal és Horvátországgal a csak „halálcsoportnak” nevezett B jelű kvartettben. A realitás talaján maradva, nem sok esély mutatkozik még csak a harmadik hely megszerzésére sem, a cél inkább a tisztes helytállás és a nagynevű ellenfelek dolgának a megnehezítése lehet a részükről. Június 15-én, 21:00 órakor Olaszország ellen kezdhetik meg az erre irányuló küldetésüket a Dortmundban megrendezendő meccsen. Az olaszok elleni mérlegük sem fest éppen biztató képet: eddig négy alkalommal játszott egymással a két válogatott és 4 olasz győzelem született ezeken a találkozókon. Valószínűleg a Sassuolo csapatában játszó Nedim Bajrami tud a legtöbbet az olasz játékosokról; kérdés, hogy ez mennyire lesz elég.

Június 19-én délután, 15:00 órakor Horvátország lesz Albánia ellenfele a második csoportmérkőzésükön. A meccset Hamburgban rendezik meg és a balkáni rangadónak is beillő összecsapás minden bizonnyal sok Németországban élő albánt és horvátot is mozgósít majd. A horvát válogatott erősségét tekintve ezen a meccsen sem lehet kérdés, hogy melyik csapat az esélyesebb a győzelemre. Múltbeli mérkőzések híján viszont az biztos, hogy történelmi párosítás szemtanúja lehet az, aki megtekinti ezt a mérkőzést. A zárómeccsre június 24-én, 21:00 órától kerül sor Spanyolország ellen Düsseldorfban. A spanyol válogatott valószínűleg 3 ponttal kalkulál ezen a találkozón, hiszen nagy szüksége lesz a pontokra a továbbjutáshoz. Bár láttunk már csodákat egy-egy mérkőzésen, az egymás elleni mérleg nem sok jóval kecsegtet az albánok számára; 1986 óta összesen nyolc találkozót játszott a két gárda, amelyeken kizárólag spanyol siker született – van köztük egy 9:0-ás, egy 5:0-ás és egy 5:1-es eredmény is.

Ami Albánia továbbjutási esélyeit illeti, annak ellenére, hogy jó formában van a csapat és kiemelkedő eredményeket sikerült elérnie a selejtezősorozatban, azzal mindenki tisztában van, hogy hatalmas bravúrok egész sorára lenne szükség már csak a harmadik hely megszerzéséhez is. Amennyiben valamilyen módon be tudnának gyűjteni 3-4 pontot a csoportban, akkor a gólkülönbségüknek is olyan jó kellene, hogy legyen, amivel beférnének a legjobb négy csoportharmadik közé a hatból. Az egyenes kieséses szakaszban a B csoport harmadik helyezettjére az F vagy az E csoport győztese várna, amely a papírforma alapján Belgium vagy Portugália lehet. Elmondhatjuk tehát, hogy Albániának először át kell verekednie magát Olaszországon, Horvátországon és Spanyolországon ahhoz, hogy szembe kerülhessen egy újabb futballnagyhatalommal.

Tudnivalók az albán csapatról

Az albán férfi labdarúgó válogatott az E jelű Eb-selejtezőcsoportban szerepelt Lengyelország, Csehország, Feröer és Moldova társaságában, és végül 2023. november 17-én, az utolsó előtti fordulóban biztosította be az Eb-részvételét a Moldovában elért 1:1-es eredménynek köszönhetően. Az utolsó meccsen még egy hazai 0:0-s döntetlen is belefért Feröer ellen – a cseh és a lengyel válogatottat megelőzve sikerült az első helyen végezni a csoportban 4 győzelemmel, 3 döntetlennel, 1 vereséggel és 12:4-es gólkülönbséggel. Mivel Csehország 2 góllal többet kapott, mint az albánok, a jobb gólkülönbség döntött a csoportgyőzelemről. A gólfelelősök Nedim Bajrami és Jasir Asani (Gwangju FC) voltak, akik 3-3 találatot hoztak össze a nyolc meccs alatt. Két óriási hazai bravúr ágyazott meg az albán kijutásnak – szeptemberben és októberben a lengyel (2:0) és a cseh (3:0) válogatottat sikerült két vállra fektetnie a Sylvinho-csapatnak, amely a varsói idegenbeli meccsen kívül végig veretlen tudott maradni és viszonylag kevés gólt is kapott.

Albánia férfi válogatott kerete olyan, mint egy nagy család és ez nem csak a szokásos közhely. Amikor a 48 éves Sylvinho 2023 januárjában 18 hónapra aláírt Albánia szövetségi kapitányaként, valószínűleg nem gondolta volna, hogy képes lesz egy ekkora sikerrel indítani az albán szerepvállalását. A játékosként többek között az Arsenal, a Barcelona és a Manchester City csapataiban megforduló, BL-győztes egykori balbekk elképesztő elismerésnek örvend a nyugat-balkáni országban. Olyannyira, hogy albán állampolgárságot is kapott Albánia elnökétől és reményeik szerint megtarthatják Sylvinhót kapitányként, hogy kijussanak vele a 2026-os VB-re. Ezen nagy célokhoz persze fiatal tehetségekre is szükség van, akik már a nyári Eb-n is megmutathatják magukat. E téren feltétlenül érdemes megemlíteni Mario Mitaj (Lokomotiv Moszkva), Kristjan Asllani (Inter) és Ernest Muçi (Legia Warszawa) nevét, akikre már most kulcsszerep hárulhat a csapatban. Ha még hozzájuk vesszük az angol születésű Armando Broját is, akkor egész ígéretes jövőkép vizionálható az albán válogatott számára.

Kapusok

A kapuban Etrit Berisha (Empoli) és Thomas Strakosha (Brentford) játékára számít elsősorban Sylvinho, a kezdőkapus nagy valószínűséggel az előbbi lehet az Eb-n is.

A védelem

A hátvédsorban kulcsszerepet játszik a már említett fiatal titán, Mario Mitaj, aki mellett fix helye van a védelemben az egyaránt Olaszországban futballozó Elseid Hysaj (Lazio), Berat Djimsiti (Atalanta), Ardian Ismajli (Empoli), triónak is. Iván Balliu (Rayo Vallecano) és Marash Kumbulla (Roma) kiegészítő emberek lehetnek a csapatban.

A középpálya

A pálya közepén Nedim Bajrami és Jasir Asani abszolút kezdőjátékosok, mellettük Taulant Seferi (Baniyas Club), Ylber Ramadani (Lecce) és a már említett Kristjan Asllani alkothatják a középpályás sort. Rajtuk kívül szokott még játszani Keidi Bare (Espanyol), Klaus Gjasula (Darmstadt) és Anis Mehmeti (Bristol City) is.

A támadószekció

A Fradiból jól ismert Myrto Uzuni (Granada) képességeivel tisztában vagyunk, bár gólt nem szerzett a selejtezősorozatban. Sokol Çikalleshi (Konyaspor), illetve a már érintett Ernest Muçi és Armando Broja játékában pedig mindig benne van gól. Csatárok terén is van bőven variációs lehetősége a szakmai stábnak.

Kövesd Albániát az Eb-n és fogadj az Unibeten

Vajon sikerülhet Albániának a tisztes helytálláson kívül az esetleges továbbjutás? Szerinted hány gólt szereznek a „halálcsoportban”? Bármilyen tipp is fogalmazódott meg a fejedben, miközben kicsit jobban megismerted az albán válogatottat, az Unibeten garantáltan megtalálod azt, amit keresel. Sőt, a rendkívül széles választékú fogadási kínálatunknak köszönhetően olyan tippekre is rálelhetsz, amelyekre első körben esetleg nem is gondoltál volna. Legyen szó olyan hosszútávú fogadásokról, mint a csoportgyőztesek és a továbbjutók, a gólirály vagy a végső győztes és a top 2, vagy az egyszeri meccsekre érvényes teljes játékidő (1X2), gólok száma, gólszerző játékos, lapok száma és még rengeteg más opció, a felületeinken a legjobb oddsokon játszhatod meg mindet. Az élő fogadási szekciónkról pedig még szót sem ejtettünk! Egy szó, mint száz: ha bármilyen formában fogadni akarsz az Eb-re, látogass el az Unibetre és csekkold a választékot, nem fogod megbánni!

I am text block. Click edit button to change this text. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus

Regisztrálj és játssz a legjobb online oddsokon

Ha még valamilyen furcsa oknál fogva nem rendelkeznél számlával az Unibeten, akkor érdemes gyorsan nyitnod egyet, hogy a legjobb oddsokon fogadhass az Eb küzdelmeire! A regisztrációs folyamat rendkívül egyszerű és mindössze pár percet alatt végrehajtható. Nem kell mást tenned, mint megadni a szükséges személyes adatokat, választani egy jelszót és elvégezni az első befizetésedet. Előtte viszont ne felejtsd el kiválasztani a hozzád való üdvözlő ajánlatot, amit minden új játékosunk kihasználhat. A sportfogadási opció egy 100%-os befizetési bónuszból áll akár 20.000 forintig terjedően, ami azt jelenti, hogy eddig az összegig megduplázzuk az első befizetésedet – nem rossz kezdés, nem igaz? Ha bárhol elakadnál a számlanyitás során, keresd bátran az ügyfélszolgálatunkat, akik készséggel segítened mindenben. Sok nyertes tippet kívánunk!

.