Horvátország


Ezúttal a horvát férfi labdarúgó válogatottat mutatjuk be, amely zsinórban a hatodik, összesen pedig a hetedik Eb-szereplésére készül. Dél-nyugati szomszédaink 2016-ban és 2021-ben is a nyolcaddöntőben estek ki, és nagyon szeretnék ezt a teljesítményt felülmúlni Németországban. Nem ismeretlen arcokkal vágnak neki a küldetésnek, hiszen Zlatko Dalic szövetségi kapitány még mindig olyan tapasztalt játékosokat irányíthat, mint Luka Modric, Mateo Kovacic és Ivan Perisic. Mivel a nagy öregek mellé olyan fiatalabb sztárokat is fokozatosan beépítget a csapatába, mint például Josko Gvardiol, Josip Sutalo és Josip Stanisic, a horvát válogatottal – ahogy minden nagy tornán – igenis számolni kell, mert egy jó sorozattal akár a döntőig is elmenetelhetnek (lásd 2018-as VB). Úgy tűnik, hogy Horvátország valaha volt legjobb játékosának, Modricnak minden bizonnyal a 2024-es Eb lesz az utolsó nagy tornája. A Real Madrid középpályása a 39. életévében jár, de ez sem akadályozza meg a hazája mezében leadott kivételes teljesítményét – a horvátok csapatkapitányát pedig minden játékostársa méltóképpen szeretné búcsúztatni.
Horvátország válogatottja 1992-ben játszotta az első hivatalos mérkőzését Ausztrália ellen. Az 1996-os Eb-n debütáltak a nemzetközi futballban, és egyből a negyeddöntőig jutottak, ahol Németországgal csaptak össze egy heves mérkőzésen, amelyet végül 1:2-re elveszítettek. A horvát válogatott 1996 óta a 2000-es Eb és a 2010-es VB kivételével minden jelentősebb tornára kvalifikálta magát, 6-6 alkalommal vett részt eddig VB-n, illetve Eb-n. Összesen három VB-érmük is van; egyszer ezüstöt nyertek (2018-ban Franciaország ellen kaptak ki a VB-döntőben) és két alkalommal a harmadik helyen végeztek (1998, 2022). A csapat eddig kétszer bejutott az Eb negyeddöntőjébe (1996, 2008). 2023-ban a második helyen végeztek a Nemzetek Ligájában, miután a döntőben Spanyolország ellen maradtak alul büntetőpárbajban. Egyéni szinten Davor Suker 1998-ban Aranycipőt nyert (6 góllal ő lett a VB gólkirálya), Luka Modric pedig 2018-ban a világ legjobb játékosa lett, amiért átvehette az Aranylabdát.
A horvát férfi labdarúgó válogatott jelenlegi szövetségi kapitányát, Zlatko Dalicot 2017-ben nevezték ki a csapat élére. Ez lesz a negyedik nagy tornája Horvátországgal. Az első világversenye alkalmával abszolút új magasságokba vezette a válogatottat; sikerült bejutniuk a 2018-as VB döntőjébe, ahol egy izgalmas küzdelemben végül 2:4 arányban Franciaország győzedelmeskedett. Az akkori csapat tagjai nemzeti hősök lettek, becslések szerint félmillió ember üdvözölte őket a zágrábi hazaérkezésük alkalmával. Kiábrándítóan sikerült ezt követően a 2020-as Eb, ahonnan a nyolcaddöntőben búcsúzott végül Dalic gárdája egy 3:3 utáni hosszabbításban Spanyolország ellen. A 2022-es katari VB során aztán Horvátország ismét bravúrosan menetelt; a csoportjából ugyan nehézkesen jutott csak tovább, de Japánt, majd Brazíliát is tizenegyesekkel kiütve egészen az elődöntőig verekedte magát, ahol a későbbi győztes Argentínától kapott ki. A bronzmeccsen aztán sikerült még legyűrni Marokkót 2:1-re, így Dalic elmondhatja magáról, hogy van egy VB-ezüstje és -bronza is Horvátországgal – milyen szépen csillogna mellettük egy Eb-arany…
Horvátországot besorsolták a „halálcsoportba” a 2024-es Eb-n; Spanyolország, Olaszország és Albánia lesznek az ellenfelei a B csoportban. A 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n már szerepelt egy csoportban a horvát-olasz-spanyol trió, az akkori „halálcsoportban” Írország volt a negyedik csapat – a végeredmény pedig horvát kiesést hozott egy-egy győzelemmel, döntetlennel, illetve vereséggel. A nyáron a spanyol válogatott ellen kezdi meg a tornát Horvátország, a döntőnek is otthont adó berlini stadionban lépnek pályára Modricék június 15-én, 18:00 órától. Sétagaloppra ostobaság lenne számítani, annál is inkább, mert a spanyolok ellen nem túl fényes a horvátok örökmérlege; 9 egymási elleni meccsből mindössze kétszer sikerült nyerni. Igaz, ebből az egyik a 2016-os franciaországi Eb-n jött össze, amikor szintén egy csoportban volt a két gárda, és Horvátország végül az első helyen ment tovább a spanyol válogatottat megelőzve. Kezdésként egy békés döntetlennel alighanem kiegyezne Dalic kapitány is.
A csoport második fordulójában Hamburgba utazik majd a horvát válogatott, ahol Albánia lesz az ellenfele június 19-én délután, 15:00 órakor. Túlzás lenne azt állítani, hogy nagy közös múltja lenne a két csapatnak, hiszen még sosem játszott egymás ellen a horvát és az albán válogatott. A papírformát tekintve, ez az a mérkőzés, amelyet mindenképp meg kéne nyernie Horvátországnak ahhoz, hogy életben tartsa a továbbjutási esélyeit. Öt napra rá, június 24-én Lipcsében zárják a csoportkört az olasz válogatott ellen. Az összecsapás 21:00 órától kerül megrendezésre és közvetlenül befolyásolja a csoport végeredményét. Érdekesség, hogy az utolsó 3 egymás elleni meccsük egyaránt 1:1-es eredménnyel zárult – egy döntetlennel ezúttal is megelégedhet mindkét gárda, ha az 1 pont elegendő lesz a továbbjutáshoz.
Az egyenes kieséses szakaszban a következő ellenfél erőssége attól függ majd, hogy hányadik helyen lép tovább Horvátország. Ha sikerülne valahogy megcsípni az első helyet, akkor lenne papíron a legkönnyebb dolga, mert az A/D/E/F csoport harmadik helyezettjével kéne ez esetben játszania Kölnben (június 30. 21:00). Csoportmásodikként az A csoport másodikja jönne szembe Berlinben, amely lehet akár Németország is (vagy a magyar csapat). Amennyiben mindössze a harmadik helyen lépnének tovább, úgy az E vagy az F csoport első helyezettjét (a papírforma szerint Belgiumot vagy Portugáliát) kellene legyőzni a legjobb nyolcba kerüléshez. A negyedöntőkben nincs könnyű ellenfél, a horvát válogatott szívóságát figyelembevéve viszont nem csak közhely az a megállapítás, hogy bármelyik válogatott ellen esélyesként lép pályára.
Horvátország csak az Eb-selejtezősorozat utolsó fordulójában, 2023. november 21-én biztosította be az Eb-részvételét. A D csoportban Wales, Örményország, Törökország és Lettország voltak az ellenfelei, és minimális elvárás volt a közvetlen kijutás. Végül 5 győzelemmel, 1 döntetlennel, 2 vereséggel és 13:4-es gólkülönbséggel zárták a csoportot a második helyen Törökország mögött. A két októberi vereség, először otthon Törökország ellen (0:1), majd idegenben a walesi válogatott ellen (1:2) kisebb-nagyobb felhördülést okozott a dél-nyugati szomszédjainknál, de mivel a sorsuk végig a saját kezükben volt, képesek voltak rutinból lehozni a két novemberi meccsüket. A mindent eldöntő, Örményország elleni hazai mérkőzésen (1:0) Ante Budimir lett a horvátok hőse, akinek a fejes gólja kellett a németországi viadalon való biztos részvételhez.
Horvátország férfi válogatott kerete minimális változásokon ment csak át az utóbbi években. Bár megkezdődött egy kényszerű fiatalítás a csapat háza táján, a már korábban említett két legenda, Luka Modric és Ivan Perisic játékára teljes mértékben lehet támaszkodni – legalábbis még a nyári torna végéig. Két VB-bronzérmes játékos is bejelentette a visszavonulását a válogatottból 2023 során; Marko Livaja (Hajduk Split) és Dejan Lovren (Olympique Lyon) sem lép többet pályára horvát mezben. Az ígéretes fiatalok közül feltétlenül érdemes megemlíteni a hátvéd, Josip Stanisic nevét, aki Münchenben született ugyan, de már a katari VB-n is a horvát keret tagja volt. A Bayern München kötelékébe tartozó játékos az idei szezont a Bayer Leverkusen csapatában töltötte kölcsönben, és Josko Gvardiol karrierútját elnézve neki is jó kilátásai lehetnek – főleg egy esetleges jól sikerült kontinensviadalt követően.
A kapuban nincs túl sok kérdés, Dominik Livakovic helye betonbiztosnak tűnik. A Fenerbahce kapusa mind a 8 selejtezőmeccset végig védte és Dalić maximálisan bízik benne. Cseréi nagy valószínűséggel Nediljko Labrovic és Ivica Ivusic lehetnek a keretben.
A már feljebb kivesézett hátvédtrió, Josko Gvardiol, Josip Sutalo és Josko Gvardiol valószínűleg a világ bármely válogatottjában megállná a helyét. Mellettük kiegészítő, ugyanakkor fontos szerep juthat Borna Barisic, Borna Sosa, Josip Juranovic és Domagoj Vida számára is. A védekezést tekintve általában jól teljesít Horvátország és erre kell számítani a nyár tornán is.
A középpályán a három horvát legenda, Luka Modric, Mateo Kovacic és Ivan Perisic helye adott. Gyakorlatilag ők mozgatják a csapatot, mindhárman képesek bárki ellen sorsdöntő pillanatokban megvillanni, de főként a stabilitásukból és kulcspasszaikból meríthet a horvát válogatott. Marcelo Brozovic, Lovro Majer és Mario Pasalic játéka teheti még teljessé a csapat közepét, de Nikola Vlasic és Ante Budimir is sokat hozzáadhat a középpályás játékhoz.
Csatárok terén, ha nincs is igazi klasszis gólvágó Horvátország férfi válogatott keretében, az Andrej Kramaric, Petar Musa, Luka Ivanusec hármas azért európai szinten elismert támadónak számít. A Hoffenheim, Benfica, illetve Feyenoord játékosai megbízható ütemben termelik a gólokat, segítségükre lehet még Bruno Petkovic és Dion Drena Beljo is.
Mit gondolsz, meddig juthat Horvátország a németországi Eb-n? Sikerül méltó módon elbúcsúztatni Horvátország valaha volt legjobb játékosát, Luka Modricot? De mindenekelőtt mire mehet a horvát válogatott a „halálcsoportban”? Ha vannak megérzéseid, amiket esetleg nyereményre akarsz váltani, akkor nálunk, az Unibetnél garantáltan megtalálod azokat a fogadásokat, amiket keresel. Minden tipp egy helyre gyűjtve vár, legyen szó akár olyan hosszútávú fogadásokról, mint a csoportgyőztesek, a továbbjutók, a végső győztes vagy a gólkirály, vagy akár egy-egy mérkőzés fogadási piacairól, mint a végeredmény, a gólok száma, a gólszerző játékosok vagy a különféle hendikep opciók. A kínálatunk önmagáért beszél, ráadásul folyamatos promóciókkal és bónuszokkal is kedveskedünk a játékosainknak, úgyhogy érdemes mindig ellátogatni az oldalunkra – természetesen ez hatványozottan így lesz az Eb előtt és alatt is.
Még nincs Unibet számlád? Semmi gond, hiszen mindössze pár perc alatt nyithatsz egyet az oldalunkon! Csak látogass el hozzánk és kattints a Regisztráció gombra, amit követően megnyílik a bónuszválasztó oldal, ahol az új játékosainknak szóló üdvözlő ajánlatok közül kiválaszthatod a számodra legjobban passzolót. A sportfogadás ajánlat egy 100%-os befizetési bónuszból áll akár 20.000 forintig terjedően, amely kihasználásával megduplázzuk az első befizetésedet. A teljes összeg igényléséhez fizess be 20.000 forintot, és összesen 40.000 forinttal kezdhetsz el játszani. Ezután add meg a szükséges személyes adatokat, válassz egy jelszót, és kész is van az Unibet számlád. Nem maradt más hátra, mint végrehajtani az első befizetésedet, bezsebelni a bónuszodat és elkezdeni a nyerést. Sok szerencsét kívánunk!
© 2025 Unibet Euro HU.
© 2025 Unibet Euro HU.